#tanár tüntetés

Közoktatás Eduline

Nyílt levél: augusztus közepén országos pedagógustüntetés kell, mert kilátástalan a helyzet

Augusztus 15-én az ország több pontján, egyszerre kellene pedagógustüntetést szervezni – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet szerzője az Eduline-nak is elküldött. Azt írja, hogy a rezsicsökkentés lufijának kipukkanása után még nehezebb anyagi helyzetbe kerültek a 230 ezer forint körüli összegből vegetáló pedagógusok.

Közoktatás Eduline

Újabb tanári karok tiltakoznak a NAT ellen

Egyre nagyobb a felháborodás a Nemzeti alaptanterv (NAT) körül. A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium és a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanárai is csatlakoztak a tiltakozók közé.

Közoktatás Eduline

November végén tüntetnek a tanárok: januárban jöhet az országos sztrájk?

Péntekig várja a kormány döntését a Pedagógusok Szakszervezete a béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslatukról. Tüntetés már biztosan lesz november végén, amit - ha később sem változik semmi - januárban országos sztrájk követhet. A tanárok a szakoktatók közalkalmazotti státuszának megtartását és a hat évesen kötelező beiskolázás visszavonását is követelik. Összefoglaltuk, mi történt eddig és mire lehet számítani.

Érettségi-felvételi Eduline

Módosították a 2020-as felvételi rendeletet, november végén tüntetnek a tanárok: a hét hírei röviden

A felvételi rendeletből is kikerült a kötelező középfokú nyelvvizsga követelménye, valószínűleg az új szakképzési törvény elfogadása sincs már messze. A Pedagógusok Szakszervezete november 30-ára tüntetést jelentett be, miközben várják a döntést a béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslatukról. Újabb kérdések merültek föl az alternatív iskolák jövőjével kapcsolatban, az innovációs minisztérium a szülőkön keresztül csökkentené az iskolaelhagyók számát, és fény derült a felnőttek kompetenciáira is. Ezek voltak a hét legfontosabb hírei.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.